1
Charles Bukowski
Egy tróger vallomásai
Istenem, gondolta a nő, miközben meztelenül olvasta az ágyon Aldingtontól az Egy
Géniusz portréját, D. H. Lawrence angol író életrajzát, hiszen ez egy imposztor! Nem D.H.
Lawrence, hanem a nő férje, Henry, a pókhasával és a rendetlen hajával, és ahogy ott állt a
gatyájában az ablak előtt, mint egy arab ló, és nyerített; és arról beszélt, hogy egyszer békává
fog változni, és hogy venni akar egy Buddha-szobrot, és hogy meg akar öregedni és a
tengerbe fulladni, és hogy szakállat akar növeszteni, és hogy úgy érzi, hogy nővé alakul.
És Henry csóró volt, csóró, értéktelen, szánalmas és undorító. És csatlakozni akart a
Mahler Társasághoz. A lehelete büdös volt, az apja őrült, az anyja rákban haldoklott.
És mindezeken túl a városban kegyetlenül meleg volt, pokolian meleg.
- Van egy új ötletem - mondta a férfi. - Csak négy-ötezer dollár kéne hozzá.
Befektetés kérdése az egész. És utazgathatnánk hozzá egy lakókocsiban.
A nő le akarta torkolni valamivel, mondjuk azzal, hogy "Nincs négy-öt ezer dollárunk",
de nem tudta kimondani. Semmit sem tudott kimondani: az ajtók és az ablakok mind be
voltak csukva, a sivatag közepén voltak, ahová még a keselyűk sem szállnak, és odakint épp
atomrobbantáshoz készülődtek.
A nő akár otthon is maradhatott volna Texasban, az apjával - ez a férfi itt egy hülye,
egy szarjankó, egy pipogya fráter, egy semmittevő. Szimfóniák és költői képek mögé
rejtőzik; egy gyenge és érdektelen lélek.
- Elviszel a múzeumba? - kérdezte a nő.
- Minek?
- Művészeti kiállítás van.
- Tudom.
- Na, nem akarsz Van Gogh-ot látni?
- Leszarom Van Gogh-ot. Mit kezdjek Van Gogh-al?
Az ajtók újra bezárultak, a nőnek nem jutott semmilyen válasz az eszébe.
- Nem szeretem a múzeumokat - folytatta a férfi. - Nem szeretem a múzeumos
embereket.
A légkondi be volt kapcsolva, de a lakás kicsi volt, megállt benne a meleg.
- Sőt - mondta a férfi, és levette a a pólóját, csak a gatyájában állt ott -, senkit sem
szeretek.
Meglepő, de a mellkasa szőrös volt.